Andenon történetei

Írta: Nemes Mónika, Szöllősi János

A lány lassan, egyre jobban élvezi azt, amit a férfi tesz vele. Szokatlan, ugyanakkor nagyon kellemes érzés járja át törékeny testét. A fájdalom már tovaszáll és teljesen az új érzések veszik át a szerepet. A csodás éjszaka után szép reggelre ébredtek.

-          Éljen! Éljen! Éljen! - szállt kiáltás a tiszta levegőben. A szolgahad élén az ünneplőbe öltözött John határozott kézcsókkal üdvözölte jövendőbeli úrnőjét.

Teltek a napok, Sarah egyre vidámabb lett és jókedvvel, fáradhatatlanul sürgött-forgott a házban, égett a keze alatt a munka, s vidámsága, tenni akarása átragadt a személyzetre is. John határtalanul tisztelte ifjú úrnőjét, úton útfélén lelkesen magasztalta.

–        Nem mindennap látni olyan asszonyt, mint a mi úrnőnk!

Udvaron élő paraszt gyerekek, akik eleinte csak messziről figyelték, hamarosan felbátorodtak s a közelébe férkőztek, és üdvözlésre nyújtották apró kezecskéjüket.

Lassan Sarah születésnapja közeledett, arra tartogatta a csodás hírt. Áldott állapotban volt férjétől. Szerelmük közös gyümölcsét hordta a szíve alatt. Egy éve születésnapján lett nő és most a nagy napon akarta bejelenteni, hogy szülők lesznek.

A nagy napra John hatalmas ünnepséget szervezett. Bár nem volt oda az ilyenekért, de tudta, hogy felesége szereti a pompát és a csodás bálokat. Rengeteg vendég érkezett. Még nagy méltóságok is, bárók, grófok. John minden bevetett, hogy az arisztokrácia krémje eljöjjön, a szerelme tiszteletére tartott rendezvényre. Mindenki jól érezte magát. A bál közepén John látta, felesége elvonul. Utána eredt.

-          Mi csinálsz itt te, egy szál magadban – kérdi. - Miért nem jössz ki a többiekhez?

-          Téged várlak.

-          Engem? Olyan komoly vagy. Az Isten szerelmére, talán nincs valami rossz híred?

-          Dehogyis, éppen ellenkezőleg! Mondd csak, nem vettél észre rajtam semmi változást?

-          Ami azt illeti, elég sápadt vagy… de várj csak, most ahogy mondod... olyan más a tekinteted. Nem tudom miért, de…

-          A létező legnagyobb földi boldogság vár ránk. Gyerekünk lesz. Képzeld, igazi édes csöppség. Hát nem csodálatos?

A fiatalasszony viharos örömmel, vegyes, szent komolysággal számolt be az újdonságról.

John szóhoz se jutott a meghatottságból, csak némán magához ölelte és homlokon csókolta.

-          Isten áldása rajtad! – suttogta megindultan.

Majd kiugrott a bőréből.

-          Ha tehetném, üveg búra alá tennélek - mondta mosolyogva.

-          Hidd el, semmi szükség a túlzott kényeztetésre. Kitűnően érzem magam. Most már gyere, csatlakozzunk a többiekhez! Hozzad a poharakat, nehogy szomjan haljanak!

Sarah mosolyogva bólintott, visszamentek a vendégekhez.

-          Most már veletek maradok - nyugtatta meg felesége őket és leült.

-          Olyan vagy kislányom, mint a virágzó tavasz. Mi tagadás, idekinn a birtokon sokkal szebb minden, mint öreg apád házában – mondta Arthur mosolyogva, elismerően, miután szemügyre vette lányát.

A fiatalasszony egy pillanatra férjére emelte tekintetét, majd megszorította apja kezét.

-          Erre nem tudok úgy válaszolni, ahogy szeretnék, kedves édesapám, hogy sohasem felejtem el, amit értem tettél. De egyszer talán sikerül bebizonyítani, milyen hálás vagyok neked mindenért.

-          Ugyan, menj már, hagyd a csodában a hálálkodást! Azt hiszed, nem veszem észre, az igazi élet most kezdődik számodra? Külön tehetséged van hozzá, hogy feleslegesen lelkiismeret furdalást érezz.

-          Csak éppen könnyebben viselem, ha mások igazságtalanok velem, mint azt, hogy én legyek az valakivel.

-          Emlékszel, kislánykorod óta attól rettegsz, nehogy igazságtalanságot kövess el valakivel szemben. Túlzottan becsületes vagy.

Arthur jobbján Sarah édesanyja ült. Eddig csöndben figyelte az eseményeket. John is csatlakozott hozzájuk. A férfi neje mellé ült rámosolygott feleségére és megszorította a kezét.

-          Szeretnénk valamit bejelenteni – kezdte mondanivalóját.

-          Fiam, nem kell mondanod – mosolygott a szerelmes párra Arthur felesége. - A lányomat ne feledd én neveltem, ismerem, talán még nálad is jobban. Sejtem, hogy mi történhetett.

-          Anya, John gyermekét várom. De akkor, ezek szerint, már előtted nem volt titok.

Arthur csodálkozva, de láthatóan nagy örömmel fogadta a bejelentést. Gratulált Johnnak és sok boldogságot kívánt számukra. A pár majd kicsattant a boldogságtól. John átölelte kedvesét, de már látszott rajta, hogy a baba miatt ezt óvatosabban és még jobban vigyázva teszi.

Örömmel telt a nyár, kivették részüket a gyümölcsszedésben, öröme telt a munkában. A nyár utolsó heteiben, Sarah nem tudott kimozdulni otthonról.

Szeptember tizennegyedikén, kora reggel, egy kislánynak adott életet. Monnie-nak nevezték el.

Az édesanya nagyon gyenge volt, az orvosok aggódtak életéért. Egyre csak Johnt hívja, ha lehet, jöjjön azonnal. Nagyon betegnek érezte magát.

-          Boldog lehetsz kismama! Isten óvjon téged is, meg a babánkat szívem. Hát nem aranyos az én édes lányom? - kérdezte a büszke édesanya. – John, biztosan fiút szerettél volna, ugye?

 Férje forrón kezet csókolt neki.

-          Te csak azt hiszed szívem. Nekem a kislány is éppolyan kedves. Az a legfontosabb, hogy te mielőbb felgyógyulj.

John megsimogatta a haját. Sarah szeme megtelt könnyel, elveszítette önuralmát, annyira kedves volt most is John. Megfogta gyengéden férje fejét és közelebb húzta magához, majd szenvedélyesen megcsókolta a férfit.

-          Remélem, mihamarabb felgyógyulok, és több időt tölthetek majd veled.

-          Ne legyél türelmetlen. Az a lényeg, hogy mindketten egészségesek vagytok. Most pihenned kell, de én mindig itt vagyok neked.

Egy örömcsepp csordult le a férfi szeméből. Annyira jó volt néznie ezt a csodálatos nőt, aki megajándékozta egy babával őt. Bár most sápadt és fáradt volt, de a férfi ugyanazt a csodás asszonyt látta benne, mint a szülés előtt. Sőt! Talán ez még, szebbé is tette. A kislány talán tudhatta, hogy most zavarná őket a sírása, csak békésen és édesdeden szunyókált az ágy melletti bölcsőben.

A fiatalasszony a csecsemő fölé hajolt, és hallgatózott. John fogta, és a pólyával együtt kiemelte a bölcsőből.

-          Átviszem a kicsit a másik szobába, akkor nyugodtabban alhatsz.

-          Nem, nem, hagyd csak itt mellettem!

-          De hát nyugalomra van szükséged, az orvos rendelte így, nem akarja, hogy megzavarjon a pihenésben.

-          De hiszen nem zavar, olyan jó kislány, sohasem sír. Hagyd itt, kérlek John, nélküle már nem is érzem jól magam!

-          Légy nyugodt, semmit nem teszünk az akaratod ellenére.

–        Húzd egészen közel a bölcsőt az ágyamhoz, légy szíves!

Sarah nagyon jó anya lett… Egy nap a szalonban üldögélt és az ablakon keresztül álmodozva nézte, a behavazott téli álomba merült kertet. Tárult az ajtó és John lépett a szobába. Szótlanul odament a kandallóhoz és rákönyökölt a párkányra.

Sarah zavartan rámosolygott és megjegyezte:

-          Nem is tudom, mit gondoljak John. Fényes nappal, félbehagyod a munkát, eljössz hozzánk ...és hallgat.

-          Hidd el, szerelmem, egyszerűen képtelen vagyok dolgozni. Egy perc nyugtom sincs odaát. Órák hosszat ácsorgok tétlenül, és rátok gondolok.

-          Megértem, hogy fontosak vagyunk neked - az asszony mindkét kezével átölelte a nyakát, és az arcához simult.

-          Eddig mindig fontos volt, hogy kivegyem a részem a munkából. De módomban áll ezt rábízni másra. Én veled akarok lenni minél többet, és a kis Monnie mellé, még talán vállalhatnánk kicsikéket. A családunk – mióta te vagy nekem – mindennél fontosabb lett!

John egész testében remegve magához ölelte. Érezték, hogy most igazi és boldog család lettek. Sarah és John nem tudtak megválni egymástól. Amikor Arthurék átmentek látogatóba a fiatalokhoz, együtt találták őket. Boldogságtól sugárzó arccal, egymást átölelve álltak az ablaknál. Arthur és neje szavak nélkül is megértett mindent, mindkettőjüket egyszerre a karjukba zárták.

–        Boldog vagyok gyermekeim, hogy hosszú bolyongás után egymásra találtatok. Akárcsak az a hervadásnak indult növény átültetés után, most ti is jó talajba kerültetek, az igaz szeretet földjébe. Azt kívánom, ne legyetek soha gyökértelenek.

John nagy szeretettel, és gyengédséggel vette körül feleségét. Sarah viszonozta ezt az érzést. Alaposan megküzdöttek mindketten a boldogságért, amely most már örökre velük marad.